#56. chapter

Több, mint a semmi, mondjuk úgy :)

Itt. New Yorkban?!

3 hosszú hónappal később...

Az idő csak úgy múlt. Észre sem vesszük és máris itt a karácsony. Az időjárás is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy karácsonyi hangulata legyen az embernek, így már az üzletek kirakatában szebbnél szebb ajándékokat csodálhatunk meg. Az utcák gyönyörű szépen fel voltak öltöztetve, és a fehér hó, amit az égiek küldtek nekünk, egyenletesen lepte el New York-ot.

Kabáton zsebében redítlenül kezdett el szólni csengőhangom, amit nem is vettem volna észre, ha nem rezegne a fél oldalam. Mosolyogva nyúltam érte, féltem, nehogy kicsússzon kezeim közül, mert jártam már úgy, hogy a kesztyű finom anyaga nem tudta magánál tartani a készüléket. Kijelzőmön anya neve tűnt fel. Biztos vagyok benne, hogy hollétemről fog érdeklődni.

- Szia, mond! -már nem tudtam átcsússzani az átkelőn a zöld jelzés alatt, így kénytelen voltam megvárni míg újra az lesz.

- Szia, merre vagy? -szólt lágy hangján, mitől nekem is jó kedvem lett.

- Mindjárt otthon, még kb. 10 perc.

- Oké, siess. Van egy... meglepetésem. Nem is egy...

- Igyekszem, szia!

Milyen meglepés lehet? Akaratom ellenére is ezen kattogott az agyam. Óvatosan tettem meg a hazafelé vezető utat, nem volt kedvem találkozni a földdel. Miután megláttam a már kivilágított előteret az épületnek, ahol lakom, lelkesebben szedtem lábaimat. Tulajdonképpen, ha túrista lennék, azt mondanám, hogy egy hotel. Mielőtt beléptem volna, a piros szőnyegen, ami a bejárat elé volt terítve, alaposan lezáraztam a havat, ami a csizmámon gyűlt fel, majd benyitottam. Amint megéreztem a kellemes meleget, máris lehúztam kabátom. Izgatottan szálltam be a liftbe és mentem fel vele egészen a legtetejéig. Zsebemből előhalásztam a kulcsom, bedugtam a megfelelőt a zárba és már nyílt is. Miután benyitottam és be is csuktam magam mögött az ajtót, jókedvű csevegést hallottam meg a nappaliból. Gyors levettem magamról minden téli cuccot, vettem egy mély lélegzetett, majd lassan kifújtam levegőmet, hogy lenyugodjak. Hajamba beletúrtam, eligazgattam magamon ruhám, majd elindultam a nappali felé.

Legelsőnek nem hittem a szememnek. Olyan meglepetés szerűen ért az, hogy Ryan, Kenny és Justin foglalt helyet a nappalinkban. Itt. New Yorkban.

Nem tudom mi van...

Először is nagyon nagyon sajnálom... Mindent. Nem tudom mi van velem.

Van egy blogod. Szeretsz írni. Imádni való olvasóid vannak. Akkor mi itt a baj?

Egyszerűen a gondolataim nem ezen a blog körül forognak. Teljesen másról "álmodozom". És azt szeretném leírni... De itt van ez a blog... amit végig szeretnék vezetni... Ez így nehéz.

Szóval.. szerintem felfüggesztem ezt most egy ideig. Nem akarom így befejezni, egy tisztességes véget akarok neki, mert Lauren olyan, mint én. :)

Emlékszem, hogy milyen beleéléssel írtam az első pár bejegyzést, hogy izgatottan kerestem a megfelelő képeket a bejegyzéshez. Akkor még nagyon senki sem rakott képet bele, így úgy gondoltam, hogy az én blogom kicsit más lesz. :)

Szeretem ezt a blogot, imádom... de sajnos változnak az idők, változnak a felfogások. Bármennyire is azt akarjuk, hogy Ne! Álljon meg az idő. Nem fog.

#55. chapter

El mehetnénk valahová.. ketten

A verseny napja

[ Lauren szemszöge ]

Rengeteg ember nyüzsgölődött az ugratók és az emelvények között. Nem említettem még, hogy hol vagyunk? Hát az éves Harlee BMX és gördeszka versenyen. Eric, Mark, Zac már tavaly is indultak, igaz, hogy nem lettek elsők, de így is szép helyezést értek el. Azonban idén egy újabb ember is indul köreinkből. Taylor.

Őszintén bevallva először nem volt szimpatikus. Azt hittem, hogy egy nagy csajózos gép, aki mindenkit megkaphat és minden hétvégén mást szed fel, de kellemesen csalódtam. Közvetlen volt, sőt sok mindenben segített is. Szóval.. bátran kijelenthetem, hogy kedves srác.

Igyekeztünk hamar megérkezni, hogy jó helyünk legyen, mert tavaly is egy felhőkarcoló ült előttem és nem láttam semmit a fejétől. Egy élmény volt, komolyan. Körülbelül középen találtunk helyett a kilátón, amire rögtön le is csaptunk és megkönnyebülten sóhajtottunk fel, hogy megvan a helyünk. A kezdésig még 15 perc lehetett, így azt a pár percet elbeszélgettük a lányokkal. A szél a hajunkba kapott, kicsit be volt borulva, de meleg volt.

Mikor a hangosbemondóból megszólalt egy női hang, az egész kilátó elcsöndesedett, izgatottan vártuk a versenyzőket. Mindenkinek volt egy sorszáma, amit egy fehér csíkra írtak rá, majd azt a hátukra ragasztották. Először a BMX-esek kezdenek, aztán majd jönnek a deszkások. A srácok mind az előzőhöz tartoznak, szóval kezdődhet is a verseny.

***

- A negyedik helyezeeeet.... nem más, mint 194-es számmal, Josh Khreig! Gratulálunk! - a srác nagy vigyorral az arcán ment oda a nőhöz és vette át a neki szánt papírt, majd tért vissza barátaihoz.

- És most jöjjön a 3 dobogós helyezet. Az ítéletünk szerint, a harmadik helyen... a 89-es versenyző, Taylor Wrick végzett! Szép munka! -miután mindenkiben tudatosult, hogy a mi Taylorunk neve hangzott el, a srácok őrült ujjongásba kezdek és toszogatni kezdték előre a döbbent nyertest. Tátott szájjal néztem, ahogy átveszi a papírt és egy kis bronz színű kupát, vagy nem is tudom mit, nem láttam jól. Őrjöngve tért vissza Markékhoz, minden érzelem tisztán látszott az arcán, ahogy majd kicsattan az örömtől. Átveregettük magunkat a tömegen, majd lesétáltunk a többiekhez.

***

- Ügyes voltál! -mosolyogva gratuláltam neki, majd miután közelebb lépett hozzám megöleltem. Érzésem szerint vigyorral az arcán visszaölelt, nyakamba rejtette egy pillanatra az arcát, derekamnál összekulcsolta kezeit.

-Köszönöm, és örülök, hogy eljöttél. -elpirulva húzódtam el tőle, lazán alsó ajkamba haraptam.

- Nincs mit. -zavartan felnevettem, kicsit kellemetlenül éreztem magam.

[ Taylor szemszöge ]

- Arra gondoltam el mehetnénk valahová... ketten. -bal kezemet tarkómra csúsztattam, hátulról kicsit beletúrtam hajamba, majd egy apró mosolyt megeresztettem Lauren felé. Arca pirosba váltott át, ajkai mosolyora húzódtak. Mosolygödröcskéi megjelentek, mire ráharaptam ajkamra és reménykedtem benne, hogy el jön velem.

- Oké...Mikor? -bizonytalanul rám nézett gyönyörű szemeivel, majd hirtelen a semmiből egy meleg széllöket az arcába fújta a haját. Próbálta füle mögé tűrni őket, több-kevesebb sikerrel. Mosolyogva nyúltam rakoncátlan tincseihez és egy határozott mozdulattal eltávolítottam őket arcából.

- Most. - tudatosan adtam tudtára, hogy vele szeretnék lenni. Itt és Most.

#54. chapter

... sorry ?! DE nagyon hosszú lett, DE nem történik benne semmi, minek mondják ezt, átkötő rész, nemtom erre még az se illik :"D
UTÁLOM AZ ISKOLÁT! miaz, hogy múlthéten is kellett szombaton iskolába mennem, EZEN a szombaton is kell iskolába mennem, SŐT biológia TZ. FASZA! Jah és hétfőn matek TZ :D Oh YEAH! Köszönöm az égieknek ;)

Hibás feladat

Fellélegezve dobtam le tollam irodalom füzetemre, majd pár csuklómozgatás után elkezdtem pakolászni táskámba. Nem voltam még hozzászokva ehhez a hajtáshoz, úgy látszik újra bele kell rázódnom. Vállamra kaptam táskám és most már én is, mint az osztálytársaim kifele tartottam az utolsó óránkra, ami matek volt. Ilyenkor az osztály két részre szakad, van aki a haladó csoportba kerül, és van aki a kezdőbe mint én. Sajnos a matek nem az erősségem.

Sasha megvárt a folyóson, mert utolsók között léptem ki a teremből, mosolyogva értem mellé, majd indultunk le az udvarra. Órák után általában itt találkozunk a többiekkel, mert hát a srácok eggyel feljebb járnak, mint mi. Ahogy kiléptünk, nem messze már láttuk, ahogy Eric és Mark hülyéskednek, míg Zac és Brooky egymással voltak elfoglalva. Hitetlenkedve közeledtünk feléjük, semmit sem változtak. Ugyan olyan lököttek, mint ahogy itt hagytam őket.

- Hm... csak nem hazatalált a mi kis világutazónk? -mikor már dobtam volna le táskám az asztalra ilyen kérdéssel fogadtak. Megilletődve csúsztattam ki ujjaim közül a táskám pántját, valahogy félreszámítottam?! Mégis csak megváltoztak? Mark közelebb lépett hozzám, majd megkerült és nagyon gyanakvóan méregetett. Még az állát is megdörzsölte, úgy mint ahogy a nyomozók szokták. Kezdtem kétségbeesni, hogy mégis mi a baja.

- Hm.. - állt meg előttem, majd hátralépett egyet. Hm.. és akkor ez most mit is jelentsen?!

- Mi az? -kéredeztem megrémülve, nyomasztott a helyzet, hogy nem tudom mi folyik körülöttem. Pillantásom üvöltött a tudatlanságtól, majd mikor Sashához fordultam információ után ő csak megrántotta a vállát.

- Te... -kezdett bele mondatába, de meg is állt, mintha megfontolta volna, hogy mit is fog mondani, nem akart hülyeséget beszélni. - Én..? -kérdeztem vissza, azért nehogy már itt hagyja abba.

- Nem változtál semmit. Szia Lau, hiányoztál. - ölelt meg, én pedig a sokktól, ami rám nehezedett ezen kicsi idő alatt, lefagytam karjai között. Eltátottam a számat, hogy hogyan képes ilyen galád módon becsapni engem.

- Te szemét, tudod hogy megijedtem?! - nevetve ütöttem kicsit hátára, majd visszaöleltem.

- Ja láttam. Az arcod mindent elárult. " Jaj, mi az?" -elsápadva tette arcára tenyereit és kétségbeesetten nézett körbe. Ehhez még be is hajlította a térdeit, hogy hitelesebb legyen, mivel magasabb nálam. Röhögve néztünk rá, ahogy engem parodizál ki. Próbáltam elnyomni nevetésem, mert azért mégis csak rólam van szó, de valahogy nem ment. Kiröhögtem magam.

- Jól van, most már elég lesz belőlem. -löktem meg finoman vállát, hogy álljon le. Miután lehiggadtunk egy kicsit, mindannyian leültünk a kör alakú asztalhoz és beszélgetni kezdtünk. Fogalmam sincs hogyan, de éppen a nyárról szóló témánk közepette jutott eszembe, hogy meg kéne csinálnom a matek házit, mert a mi írtó rendes, megértő és gyerekcentrikus matematika tanárunk volt olyan szívmelengetően kedves és adott fel. Kikaptam táskámból füzetem, vele együtt egy tollat is és mit sem törődve a többiekkel sajnos nekiláttam.

- Hey Taylor! Mivan már, máris csajozunk? - ordította oda Eric egy 'Taylor' nevezetű srácnak, mire felkaptam fejem. Távolabb volt tőlünk a srác, egy szőke hajú csajnak akart imponálni... vagyis nekem így jött le. Vigyorogva fordította felénk fejét, majd egy pillanatra visszarántotta, majd mégis elindult hozzánk. Arca jobban kivehetővé vált, és ahogy öltözékét is szemügyre vettem, felismertem Taylort. Igen.. ő AZ a Taylor.

- Hey hey! Mi a helyzet? - állt fel sorjában Eric és Mark is, mintha ismernék. Ezek szerint igen, ismerik. Lepacsiztak egymással, majd amint körbenézett a társaságon megakadt rajtam a szeme. Szélesen elmosolyodott, észrevétlenül bekapta alsó ajkát, majd megint Ericékre figyelt. Elmélyültem újra a matematika csodálatos világában, mert szorított az idő. Amilyen gyorsan csak tudtam, úgy körmöltem, nem akartam kifutni az időből.

Nem figyeltem a percek múlását, így csak tippelni tudok, hogy percekkel később leült mellém valaki. Nem szólt semmit, így nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet rá.

- Ez itt nem jó. -hallottam higgadt hangját fülembe. Értetlenül néztem először végig a feladaton, majd mikor semmi nem szúrta ki a szemem, hogy 'héé ez itt rossz' ránéztem az illetőre. Kicsit meglepődtem, mert őszintén bevallva nem hittem volna, hogy ő ért a matekhoz. Dehát ki beszél... Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.

[ Taylor szemszöge ]

- Hol? -pillantott rám szikrázó zöld szemeivel és füle mögé tűrte hullámos haját. Kicsit közelebb húzódtam hozzá, én is matek füzetje fölé hajoltam, majd megmutattam neki a problémát. Miután nem szólt semmit, gondolom nem értette mi lehet vele a gond, szépen lemagyaráztam neki.

- Ha ezt itt összeadod nem lesz egyenlő a másik oldallal. Érted? -próbáltam egy oktató, de mégis kedves hangszínt megütni.

- Tényleg, köszi. -mosolyodott rám, majd kijavította a hibáját.

- Lányok, jöttök majd ugye a versenyünkre? - Mark tette fel e remek kérdést.

- Persze, hétvégén lesz? -a mellettem ülő szépség tette fel a kérdést. Felhúzott szemöldökkel kémleltem arcát, vajon mennyi meglepetést tud még mára szerezni nekem? Mark vigyorogva bólintott, majd a csengő éles visítása zavarta meg beszélgetésünket. Lauren és barátnője gyorsan felkapták cuccaikat, elköszöntek, majd nagy léptekben befelé vették az irányt. Végignéztem rajta hátulról is, úgymond "lecsekkoltam".

- Bejön, mi? - vigyorogott rám Eric, majd felült az asztalra. Nekünk már nem volt több óránk, így sietnünk sem kellett sehova.

- Aha.. -vigyorogva kelltem fel, táskámat felkaptam, majd a srácok csipkelődése közepette hagytuk el a sulit. 

Juj, köszönöm ^^

* módosítva! :)*

1. Tedd ki a képet! -ha nem csal a szemem, akkor kint van ;)

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad! -hableany és luckyjazz nagyonszépen köszönöm mégegyszer<3 ^^

3. Írj 6 dolgot magadról! (ajaj bajban leszek ><)

- van egy 7 hónapos húgom, aki már most kikészít, de attól még aranyos ><

- Forever Young akarok lenni, mert már most öregnek érzem magam főleg húgom mellett

- kedvenc városom New York (ez ilyen "ki gondolta volna" xDD) és ott is szeretnék élni, mint stylist, fotós vagy esetleg újságíró féleség

- mindenben meglátom a szépséget, szóval mostanába ahova tudom magammal viszem a fényképezőgépem

- szeretek szarkasztikusan beszélni, és zavar ha valakinek ez nem esik le, mert akkor el kell magyarázzam és az úgy már nem vicces :"D

- most perpillanat azon vagyok, hogy a szobámat olyanná alakítsam át, mint egy amerikai tinié

4. Küldd tovább 5 bloggernek, linkkel együtt!

-  Lallita

- hableany

- Timy21

- 1wolfgirl1

- Zitussh

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon! -meglesz :)

2. díj :)

1. Értesítsd a bloggert, aki adja, hogy megkaptad!

2. Tedd ki a blogodra!

3. Írj le 6 dolgot magadról!

ha nem gond, nem írnám le mégegyszer a fentieket :)

4. Írd ki, hogy kitől kaptad!

Nagyon szépen köszönöm Timy21! :)<3

5. Add tovább 4 - azaz négy - írónak!

megintcsak az előzőeket tudom felsorolni, sajnálom :| :)

6. Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja.

7. Értesítsd a díjazottakat!

3. díj

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!

Nagyon szépen köszönöm Mizoo-nak :))

3. Küld tovább azoknak a blog íróknak , akik szerinted megérdemlik!

mivel, nem olvasom nagyon másnak a blogját ezért nem is tudok felsorolni ide már senkit, sajnálom, szintén a fentieket tudom mondani

4. Hagyj megjegyzést a blogukon!

#53. chapter

Gyerekeeeeek, alig ment el Justin máris hiányzik? Jaaaaj, de aranyos *__*
Just Kiddin' muhahah NEM JÖN VISSZA! najó de, de nem most! :)) Ugye milyen kedves vagyok? :D
Melyiket választod?
1. #Support Lustin (Lauren+Justin)      2.#Support Laylor (Lauren+Taylor)
atyaúristen milyen nevek jöttek ki x"DD

Nem illik a részhez, de még mindig imádom *-*
Coldplay- Paradise

A sokatbeszélő srác és a szótlan lány

- Mindig ilyen szótlan vagy? -kérdezte kertelés nélkül, ami miatt megint zavarba jöttem. Nem tett fel semmilyen kertelő kérdést, egyből bele a közepébe.

- Mindig ilyen sokat beszélsz? De most komolyan.. -csúszott ki számon meggondolatlanul, arcomba vér szökött, de nem szívtam vissza. 'Azért sem' alapon.

- Ohohó... nem is olyan szótlan. Hogy hívnak? -belökte előttem a főbejárat ajtaját, előreengedett, mire halványan rámosolyogtam köszönés képpen. Miután ő is bejött, mit sem törődve az ajtóval, elengedte, mi nagy csattanással jelezte, hogy bezárult, amit valószínűleg az egész iskola hallhatott, mivel senki, de még egy árva lélek sem járt-kelt a folyóson. Máskor szedném a lábam, hogy még a tanár előtt beérjek az osztályomba, de most valahogy ez teljesen kiment a fejemből. Kíváncsi voltam a srácra, akit így jobban megnézve még nem láttam vagy lehet csak felsőbb éves.

- Lauren, de Lau-nak szólít mindenki, mert azt szeretem. -adtam hosszú, diplomatikus választ, amibe kizárt dolog, hogy bele tudna kötni.

- Szóval Lauren... -mintha direkt így szólított volna, annak ellenére, hogy kiemeltem, hogy a Lau-t szeretem.

- Igen, Lau! Na és téged hogy is hívnak, még nem nagyon láttalak erre... -befordultunk a folyosó végén jobbra, ahol felmentünk a második szintre.

- Taylor és igen, jól sejted, mivel ez az első napom itt. Hanyadikos vagy? Elsős? -vigyorogva szelte a lépcsőfokokat zsebre tett kezekkel, néhányszor elől eligazgatta felzselézett haját.

- Haha nem, másodikos. -miután én is felértem, enyhén felhúztam orrom, hogy érezze velem beszél, nem holmi elsőssel. Közeledtünk a termemhez, törivel kezdek, legalább a napom jól fog indulni. Laza tanár, fél órát átdumáljuk, nem lesz itt gond.

- Én itt is lennék, te merre mész? -álltam meg háttal az ajtónak, óvatosan a kilicsre csúszott kezem.

- A tanáriba, asszem. Harmadikon van, ugye? -kérdőn pillantott rám, majd karórájára és türelmetlenül pillantgatott balra-jobbra.

- Aham, tuti megtalálod. Megyek, szóval szia Taylor! -rámosolyogtam, majd kinyitottam az ajtót. Szerencsére még nem volt bent a tanár, de annál inkább jelen volt a hangzavar, a papírrepülők és nevetések.

- Még találkozunk! -hallottam meg Taylor utolsó szavait, mielőtt becsuktam volna az ajtót.

Sajnálom, hogy rövid lett, de vár rám Rómeó és Júlia :)

#52. chapter

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, hogy ennyire eltűntem.. :( nem akarok mentegetőzni, inkább itt a rész :) 
"Félek egyedül pisilni" de aranyos *-* Kengurúúúúúúúú dal! ^^

U.i. Ha lehet akkor a Chrome-ot használjátok, mert máshol nem jön be a háttér :| meg a betűtípus is más :|

Első nap

A reggel elég furcsa volt, de jó értelemben. Hét ágra sütött a nap és a saját ágyamban ébredtem. Miután felültem még percekig csak a szobámat kémleltem. Néhol elmosolyodtam, majd kimásztam takaróm alól, belebújtam mamuszomba és leindultam. Lassan lépegettem le a lépcsőfokokon, közben megdörzsöltem szemeimet, minek eredménye az lett, hogy félreléptem. Lehuppantam a lépcsőfokra, majd úgy tettem mintha direkt így akartam volna. Halkan felnevettem, majd tovább indultam. Halkan slisszoltam be a konyhába, ahol anya kávézott. Nem vett észre, mivel háttal volt nekem, így gyorsan mögé lopóztam és átöleltem. Nem sokkal vagyok nála alacsonyabb, csak pár centivel. Hirtelen rezzent össze, hangosan sóhajtott fel a meglepetéstől. Kuncogva lestem előre sötétszőke fürtjei közül, pusziltam meg arcát és tekintettem kéken csillogó szemeibe. Boldogság ült ki arcára, rögtön meg is fodult és rendesen megszorongatott. Halkan felnevettem és jólesően bújtam hozzá. Fejemet vállára fektettem kifele fordulva és közben a konyhát tanulmányoztam. Nagyon sokat nem változott, esetleg csak pár új dolog volt, ami szembetűnt így első látásra. Elengedtük egymást, büszke pillantással mérte végig lányát.

- Mesélj, milyen volt? -leültem a pult előtt található bárszékre és felkönyököltem a pultra.

- Már most hiányoznak! -elmosolyodtam, néhány pillanatra visszagondoltam az elmúlt hónapokra.

-Hol jártatok? Na és Justinnal mi van? -izgatottan tett fel még egy adag kávét, majd hátatfordítva neki, rám figyelt.

- Los Angeles-ben csak pár napot töltöttünk, aztán Washington és Chicago. Eszméletlen helyek, a szállodák is csodálatosk voltak. Annyira jó volt! Ja és képzeld, szerinted ki Ryan barátnője? -izgatottan meséltem anyának a történtekről, azt se tudtam hol kezdjem.

- Ki az, mondd már! -rákönyökölt  a márványpultra és onnan figyelt kitágult pupilákkal.

- Tudod, a Pretty Little Liars-ben van a szőke csaj, Hanna. -elgondolkodott egy kicsit, majd aprót bólintott, így folytattam - Na, vele. Ashley Benson. Nagyon kedves és nem fogod elhinni milyen tanácsokat adott. -áradoztam róla, miközben fülig ért a szám.

- Mióta vannak együtt? -a kávéfőző hangos sercegéssel jelezte, hogy kész, így anya megpördült, kikapcsolta, majd a már elővett bögrékbe osztotta el egységesen a kávét.

- Nem tudom pontosan, de szerintem egy év körül lehetnek. - vontam vállat.

Apa lépett be a konyhába, haja kissé kócos volt, arcát borosta fedte. Szemeit dörzsölgetve jött be, egyből anya felé vette az irányt, mintha fejből tudná, hogy a kávéfőzönél fog állni. Mosolyogva néztem végig, ahogy átöleli oldalról, arcára egy puszit nyom, majd kábultan megfordul és észrevesz. Fülig érő mosollyal integettem neki, majd felpattantam és pár lépés megtétele után megöleltem. Éreztem fáradságát ölelésén, de amint egyre erősebben vont magához gyorsan meg is gondoltam magam.

- Jó reggelt! -nyomtam egy puszit szúrós arcára, majd leültem ugyan oda.

- Na halljam, mit tettél tönkre! - leült mellém a gőzölgő kávéjával, óvatosan megízlelte. Halkan felnevettem, anya is letelepedett elénk és figyelmesen hallgatták végig, ahogy én elmesélem életem legszebb három hónapját.

Szeptember 2.

Mosolyogva fordultam be az iskola utcájába, mit már oly rég tettem meg. Csodálattal figyeltem a még zöld színben pompázó fákat, ahogy a szél apró lökettel meglendíti leveleit. Nem is előre figyeltem, hanem össze-vissza, ami éppen lekötötte a figyelmem. A zene hangosan üvöltött fülemből, ezzel is fokozva jókedvem, amit már így is nehezen lehetett elrontani. Vállamon feljebb toltam féloldalas táskámat, már csak pár méter volt, hogy újra beléphessek második otthonomba. Éppen a fekete rácsok mellett mentem el, mikor éreztem, hogy táskámat visszahúzza valami. Visszafordultam, szörnyülködve vettem tudomásul, hogy beleakadt egy biciklibe. Próbáltam leszedni róla, rángattam is, de sehogy sem akart leakadni róla. Lerogytam a földre, csalódottan csúsztattam le kezeimet táskámról.

- Segítsek?- hallottam mellőlem egy mély hangot. Hirtelen kaptam fel tekintetem. A kék szempár, ami meglepően közelről figyelt, egy mosolyogós gazdát rejtett. Ajkaim közt rés keletkezett, arcomba vér szökött. A lágy szellő ébresztett rá arra, hogy feltettek egy kérdést.

- Hahó! Föld jelentkezik! -nevetett fel pimaszul. Villámcsapásként szembesültem a ténnyel, hogy hozzám beszél és válaszolnom illene.

- Ja, igen. Öhm... igen, jó lenne ha segítenél. Beleakadt és nem tudom leszedni róla. -zavartan kezdtem el valami értelmesnek hangzó mondatot ledarálni, miközben felálltam, fekete cicanadrágomról pedig lesöpörtem a kisebb kavics szemeket. - Tessék! -az s betűt elhúzta, közben kicsit rántva táskámon "leszakította" bringájáról.

- Köszi.- hátratúrtam hajam és megint vállamra akasztottam táskám, mi megint combomat súrolta. Féloldalasan rámmosolygott, kedvem lett volna elfutni zavaromban. Halkan felnevettem, inkább magamnak szántam. Fogai előbukkantak telt ajkai mögül, zsebre dugta kezeit és előre hátra kezdett dűlöngélni.

- Bemegyünk vagy még csodálhatlak egy kicsit? -magabiztosság csengett minden szava mögött, mit gesztusai is sugaltak.

- Öhm.. menjünk be. -pillantottan szégyenlősen szemeibe. Kellemetlenül éreztem magam, nem tudtam, hogyan kezeljem közvetlen természetét. Dobott egy táskáján, majd elindult előttem.

#51. chapter

Először is HAPPY BIRTHDAY HARRY OHMYGOSH STYLES!! <3 kis fürtöske :$ nahmind1 :D bocsááánat a késésért :$$ lehet kicsit elragadtattam magam a várossal kapcsolatba, dehát na, kedvenc ^^ ma elmaradt az első két órám :DDDDDDDD

ohmygoh elfelejtettem a kérdést :$

#RandomQuestion Kedvenc szuperhős?

Újra a Nagy Almában

Este szállt le a gépem. Ezen a részen nem voltunk sokan, pár üzletember meg néhány túrista, akikről messziről sütött, hogy még nem jártak New York-ban az óriási fényképezőgépjükből és az izgatott mosolyukból kifolyólag. Utolsók között szálltam le, kicsit álmos is voltam, így a friss levegő, ami megcsapott felébresztett. Amint beértem a sárgán megvilágított épületbe csomagjaim felé vettem az irányt. Nagy nehezen levettem őket a futószalagról, táskámat vállamra akasztottam, plüssömet szorosan fogtam derekamhoz karom belső felével, mivel két kezem el volt foglalva.

Óvatosan kirúgtam magam előtt az ajtót, mögöttem hangosan csapódott. Igaz, hogy a külvárosban voltam, de rájöttem, hogy mérhetetlenül hiányzott a városom. És most, hogy újra itthon vagyok úgy érzem sok mindent kell bepótoljak. A reptér mellett sorban álltak a jellegzetes sárga taxik, így megindultam feléjük. Rögtön az elsőben volt sofőr, aki amint meglátott kiszállt kocsijából és segített berakni csomagjaimat a csomagtartóba. Táskámat és macimat a hátsó ülésre, magam mellé tettem, majd elhelyezkedtem, megadtam a címet és már indultunk is. Szürke kardigánomat lejjebb húztam kezemen, egy pillanatra kirázott a hideg.

Az autópályán haladtunk, a mellettünk elsuhanó villanyoszlopokat figyeltem. Szemeim fáradtak voltak, éreztem ahogy majd leragadnak, de mégis friss voltam. Hirtelen hátra kaptam fejem macimra, ölembe kaptam, fejére hajtottam fejem. Jólesően hunytam le szemeimet, Justin parfümjének az illata még rajta is érződött. Ahogy kifele bámultam látásom elhomályosodott, megteltek szemeim könnyekkel. Nem akartam sírni pont egy taxiban, így gyors kipislogtam őket, de gondolataimat nem tudtam elűzni fejemből. El akartam hozni ide őt is, hogy megmutassam neki New York-ot az én szemszögemből is. A kedvenc kávézómat, a Central Park-ot és még megannyi helyet. Persze, tudtam, hogy ez amúgy is szinte lehetetlen lenne, mivel minden lépésénél egy-egy paparazzi figyelne, de hittem benne, hogy mi még azt is megoldanánk.

Fél óra hosszú kocsikázás után végre beértünk a belvárosba. A kedvem is jobb lett pár fokkal, ahogy megláttam a fényeket, a nyüzsgést, a rengeteg hirdetőtáblát. Elmélyülve tanulmányoztam őket egytől egyig. Arcomra apró mosoly szökött, kikapcsoltam biztonsági övemet, felhúztam jobb lábamat és magam alá gyűrtem amennyire tudtam. Teljesen az ablak felé fordultam, kezemet a kis gombra simítottam, lopva a sofőrre lestem. Ajkamba harapva nyomtam meg, de csak kicsit, majd mégegyszer. A visszapillantó tükörből rámnézett, szeliden elmosolyodott és bólintott. Abban a szent másodpercben tekertem le az üveget teljesen és könyököltem ki. Rick, azaz a sofőr, akinek az előbb néztem meg az adatait a műszerfalon, bekapcsolta a rádiót. Legelsőnek recsegve jött be a rádió, majd miután tekergetett rajta egy kicsit máris jobb lett. Ismerős dallam csapta meg fülem, Jay-Z szövegelése, majd Alice Keys magas hangja. Közös számuk, az Empire State of Mind tökéletes volt ide. Tökre olyan érzésem támadt, mint a Step Up 3-ban amikor New York-ban kocsikáztak. Lefektettem kezeimet, ráhajtottam fejem. Lassan haladtunk, egy kisebb dugó alakult ki. Kígyózó kocsisorok mindenütt, aminek a háromnegyede egészen biztos, hogy taxi. Hirtelen meghallottam csengőhangom, gyorsan kikerestem táskámból, de persze ez nem olyan egyszerű. Mikor megláttam a villogó fényt, gyors érte nyúltam és felvettem mielőtt lerakhatta volna a vonal másik oldalán lévő.

- Halló? -kérdeztem kíváncsian.

- Szia, én vagyok. -Justin kimerült hangját hallottam a túloldalról. Halkan felsóhajtottam, visszefeküdtem előző helyzetembe.

- Szia! Minden rendben? -kérdeztem halkan, szememmel a piros lámpát csodáltam.

- Persze, csak fáradt vagyok. Most értünk haza. Egyben vagy még? -megérzésből, de szerintem a végén elmosolyodott.

- Igen, azt leszámítva, hogy eltűnt a csomagjaim, remekül. -ajkamba harapva vártam reakcióját.

- Mi van!? Komolyan? -élénkült fel hangja az aggodalomtól.

- Dehogy is. Azért ennyire még én sem vagyok balszerencsés. -halkan belenevettem telefonomba.

Így beszéltük végig, szinte az egész utat, míg haza nem értem. Kiszálltam a kocsiból, persze még mindig telefonomon csüngve, így félkézzel kifizettem a taxist, aki látva, hogy nem tudom kivenni csomagjaimat, kisegítette és a járdára tette. Rámosolyogtam hálám jeléül, majd tovább is hajtott.

- Na, én meg is érkeztem, szóval most le kell tennem. -mondtam kicsit szomorkásan.

- Oké, de lehet még egy gyors kérdésem?

- Persze, mond! -csomagjaim közé léptem, macimat felkaptam.

- Attól még, hogy már nem vagyunk együtt felhívhatlak meg ilyesmi, ugye? -kíváncsian füleltem, majd egy kisebb mosoly futott át ajkaimon.

- Örülnék neki!

- Oké.... akkor, menny és vigyázz magadra! -hangja vidámabb lett, minek köszönhetően én is boldogabb lettem.

- Te is, ne halljak rólad semmi rosszat. -halkan felkuncogtam, mire ő is.

- Szia Lau!

- Szia Justin! - kinyomtam, táskámba dobtam és befelé vettem az irányt. Nagy nehezen beszenvedtem magam az ajtón és a liftek felé vettem az irányt. Beszálltam, megnyomtam a legfelső gombot és már indultam is. Miután felértem, előkerestem kulcsomat, nem akartam felkellteni anyáékat és próbáltam úgy belopózni, hogy ne csapjak nagy hangzavart. Ahogy bedugtam fejem egyből megláttam, hogy a nappalinkban valaki tévézik. Behúztam bőröndjeimet, becsuktam az ajtót és ott hagytam mindent. Lopakodva mentem közelebb a halk hangforráshoz és lestem ki a fal mögül. Bátyjám tv-zet, de nem is akárhogy. Ölében egy szőke hajú lány feküdt, kinek arcát óvatosan simogatta. Olykor-olykor rálesett és elmosolyodott. Elmosolyodtam, átfutott rajtam minden egyes szerelmes együttlét Justinnal. Ajkaim megremegtek, rájukharaptam, még egy kicsit tartanom kell magam. Mosolyogva előbukkantam, mire rámkapta tekintetét, szélesen elvigyorodott. Beljebb léptem nappalinkba, körülnéztem átfutólag. Mike felállt, a lányra ügyelve, hogy ne kelljen fel és fekette le fejét a kanapéra. Kitárta karjait és úgy jött egyre közelebb. Szorosan megöleltem, mellkasába fúrtam arcom és szorongattam tovább. Pipiskedve álltam már, mire halkan felkuncogtam, majd elengedtem.

#50. chapter

Ezt a részt már ezerszer elképzeltem, mindig máshogy. Leírhattam volna az egyiket, de... ez most ilyen lett :)
#RandomQuestion Örök/aktuális kedvenc idézet? :)

Christina Perry- A thousand years

Itt maradsz... velem

Augusztus 28.

Becsuktam magam mögött a fürdőszoba ajtót. Kezemben neszeszeremet szorongattam és a többi olyan kelléket, amit még 3 hónappal ezelőtt pakoltam ki. Ágyamon heverő bőröndömbe gyömöszöltem még őket is, majd ráfeküdtem és becipzároztam. Sóhajtva dobtam le magam mellé és néztem végig utoljára szobámon. Megszerettem... pedig ez csak egy szoba, könyörgöm. Óvatosan lecsúsztattam a földre a több kilós fekete bőröndöt, ami halk koppanással a parkettán végezte. A másik mellé állítottam, ami az ágy végében volt. Pont ott, mint mikor legelsőnek beléptem ide. Csuklómról lehúztam hajgumim, előrehajoltam, az egész hajamat felfogtam, majd nagyon lenge szürke kardigánomat ujjatlan sötétkék felsőm felé vettem. Mégegyszer beléptem a fürdőbe, rászorítottam coffomra, világoskék rövidnadrágomat megigazítottam magamon, majd magam után nyitva hagyva az ajtót, kiléptem.

Nagy, barna macimat, amit még tőle kaptam felkaptam ágyamról, semmi pénzért nem hagynám itt. Másik, szabad kezemmel megfogtam egyik bőröndöm és kihúztam szobámból, majd megtettem ugyanezt a hátramaradttal, de macimat nem engedtem el egy pillanatra sem, túl sokat jelentett ahhoz. Ryan volt már csak a szobában. Megfordult, halványan elmosolyodott, segített kivinni csomagjaimat. Táskámat még könnyítés képpen levettem a bőröndről, bal vállamra tettem. Bezárta mögöttünk az ajtót, majd a liftekhez indultunk. Csendesen beszálltunk, már csipogott is és lementünk. A többiek lent voltak, egymás mellett álltak. Ryan mögött lépkedtem, félig takarásban voltam nekik. Justin zsebre dugott kézzel állt, láttam rajta, hogy feszült és ideges. Hátrahajtotta fejét, majd megfordult és úgy kémlelte a plafont, a környezetet. Eléjük értünk, Ryan elengedte a bőröndjeimet én óvatosan ráraktam táskám és macim, majd kifújtam benntartott levegőmet. Scooter elé léptem, halványan elmosolyodtam.

- Köszönöm, hogy befogadtatok és örülök, hogy megismerkedtünk. -átöleltük egymást, megsimogatta hátam, majd tovább álltam. Kenny-vel összekoccintottuk az öklünket, majd őt is megöleltem és egy "Te vagy a legjobb testőr a világon"-t  odasuttogtam a fülébe. Ashley-t, Ryan barátnőjét is átöleltem, az elmúlt egy hónapban úgy éreztem, mintha a nővérem lett volna. Elcsentem tőle pár szépségtippet, amit ő nagyon szívesen mutatott meg. Pattie-vel, aki egymagas velem, egymás vállára hajtottuk a fejünket, mosolyogva hunytam le szemem. Anyám helyett anyám volt és hihetetlenül hálás vagyok neki ezért.

- Vigyázz Justinra és magadra is, kérlek. -suttogtam fülébe, majd már könnyes szemekkel húzódtam el tőle.

- Mindig is egy ilyen kislányt szerettem volna, mint te. -felnevettem, de ezálltal egy óriási gombóc keletkezett torkomban. Nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak. Csuklómmal egy könnyed mozdulattal töröltem le szemem sarkából kibuggyani készülő könnyem. Megráztam fejem, majd mégegyszer átöleltem.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rám. -búcsúzóul csak ennyit mondtam. Ryan-re került a sor, de ahogy ránéztem elfogott a vidámság és nevetve borultam nyakába, közben szememből sorjában potyogtak a könnyek. Annyira szeretem, és tudom, hogy eszméletlenül fog hiányozni. A példaképemnek tekintem, és egy nap a nyomdokaiba akarok lépni. Nyaka köré fontam karjaimat, fejemet ráhajtottam, és próbáltam kipislogni szememből a készülendő könnycseppeket. Alsó ajkamba haraptam, nem akartam sírni.

- Sok boldogságot, Ashley-vel. Aranyosak vagytok együtt. -elhúzódtam tőle, elmosódott arca szemeimben, aprót szipogtam. Az említett személy mellé lépett, átkarolta derekát, Ryan mosolyogva nézett rá, feje tetejére egy csókot nyomott. Őszintén elmosolyodtam, fogaim előbukkantak ajkaim mögül, összekulcsoltam kezem mellkasom előtt. Ashley jobb kezét tárta ki, míg Ryan bal kezét, így öleltek át.

Megálltam előtte, felkapta fejét, majd felállt. Közelebb léptem hozzá, szememet ismét elfedte a könnyháló, óvatosan bújtam mellkasához. Habozás nélkül simított derekamra és húzott magához közel. Olyan erősen tartott karjai között, éreztem, hogy ő sem akart elengedni. Nyakamba fúrta arcát, mély lélegzetett vett, majd fejét enyémnek döntötte. Nem akarom elveszíteni. Néma zokogásba kezdtem vállán, nem bírtam magamban tartani. Remegő ajkakkal szorítottam magamhoz, miközben szívem makacsul ragaszkodott övéhez. Bátortalanul vezettem fel jobb kezem hátán és markoltam bele vállába hátulról. Bal kezemmel gyengéden túrtam oldalról hajába, majd csúsztattam le nyakára.

- Nem mész el jó, itt maradsz... velem. -motyogta elhalóan nyakamba. Hátrébb húztam fejem, ahogy ő is, így egymásra pillantottunk. Ahogy meglátta arcom, hüvelykujjával  ösztönösen próbálta letörölni könnycseppjeimet.

- Ne sírj! -szipogott ő is, egyre gyorsabban mozgott ujja bőrömön.

- Nem tudok mást tenni. -hangom vékony volt, a gombóc, ami a torkomban feszengett egyre csak nőtt és nőtt. Ajkába harapott, feladta könnyeim felitatását, inkább csak szemeimet bűvölte. Mindkét kezét arcomra rakta, meleg tenyere égette bőröm. Közelíteni kezdett, kétségbeesetten néztem rá. Mikor orrunk összeért lehunytam szemeimet és átadtam magam neki. Amint ajkaink érintkeztek, hozzábújtam és nyaka köré fontam karjaimat.

Kikapcsolt agyam, nem aggódtam amiatt, hogy alig pár perc múlva kilépek az életéből és ezzel egy teljesen új fejezetet kezdek a sajátomban. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan elszáll az idő. Mintha egy hete érkeztem volna meg és rohantam volna Ryan felé a repülőtéren. A palacsintasütésünk, aminek a következménye lett az, hogy most itt állok előtte és várom, hogy elvegyenek tőle.

- Lauren! Itt a taxi. -Kenny hangja ütötte meg fülünket, mire Justin még közelebb húzott magához és nem eresztett. Ajkai vadabbul jártak enyémien, majd fokozatosan gyengült és végül zihálva váltunk el egymástól. Arcomat nyakába fúrtam, próbáltam figyelmen kívül hagyni azt az aprónak nem nevezhető tényezőt, hogy itt kell hagynom őt és felejtsem el. Nem megy. A lábaim nem mozdulnak, karjaimmal rendületlenül tartom magam hozzá és nem eresztem.

- Megteszel nekem valamit? -kezeimet lefejtette nyakáról, összekulcsolta őket.

- Ígérd meg, hogy boldog leszel. -mondtuk egyszerre, mire halványan elmosolyodtunk. Mély levegőt vettem, szívembe beköltözött a megnyugvás. Készen álltam itt hagyni, elfogadtam a tényt, hogy nekünk itt kell befejeznünk és most. Talán túl szép volt, hogy igaz legyen. Igazán meseszép volt, komolyan. Nagyobb lett mosolyom, nem tudom mi ütött belém. Átöleltem még utoljára, majd lassan elhúzódtam tőle. Értetlenül nézett rám, mire halkan könnyes szemmel kuncogtam egymagam. 

- Megígérted, hogy boldog leszel. Nekem ennél nem kell több. -kardigánom ujját tenyerembe tűrtem és úgy töröltem le a könnycseppeket arcomról.

- De te is megígérted, ne felejtsd! -neki is halvány mosolyra húzódtak ajkai.

- Mennem kell. -újra elfogott az a rossz érzés. Talán... kellenne egy kis idő ennek a "elengedtem" dolognak. Túl sokat vártam el magamtól és mikor bizonyítani is kéne, akkor mondok csődöt.

- Szeretlek. -hirtelen közelebb lépett, egy rövid csókot nyomott ajkaimra.

- Én is, nagyon. -vágtam rá kételkedés nélkül. Szipogva léptem hátrébb, ezáltal kiszakadtam védelmező öleléséből. Végig egymás szemeit kémleltük, majd intettem egy aprót és megfordultam. Kenny kifelé bökött fejével, jelezve, hogy már bepakolta a csomagjaimat. Az ajtóból még visszaintettem a többieknek, majd utoljára Justinra pillantottam. Egy erőtlen mosolyt küldtem felé, majd végleg kiléptem mielőtt újból elsírtam volna magam. Sietős léptekkel beszálltam a taxiba és elindultunk a reptér felé.

#49. chapter

Nekem kell egy rosszfiú, aki miattam jó fiú. Mellettem szép fiú, ha mókáról van szó, kisfiú.. Ha az életről nagy fiú, de ha a szerelemről, férfi! :)

Ez annyira aranyos :) Remélem jól sikerültek a felvételik, háhá én már tavaly túlestem rajta :P 
sajnálom, hogy későn, de megfáztam és tegnap már szó szerint kiáramolt belőlem az energia xd
Gyerekek, bele kell húzzak, ígérem gyakrabban hozok részeket most már, mert nagyon gáz ez így :||
A kövi rész, hát... azt hiszem hamarosan jön a "következő évad"... :)

#RandomQuestion Mi leszel, ha nagy leszel?

Felébresztettelek?

Miután Justin bement a fürdőbe, felálltam, magam köré tekertem a vékony, selyem hatású vörös takarót és az ablakhoz botladoztam. Eszméletlen meleg volt, így kinyitottam, szabad teret engedve a friss levegőnek. Nekidőltem a párkánynak és a város lenyűgöző fényeit csodáltam. Hátam mögé lopózott valaki, majd karjaiba zárt, ezzel teljesen hozzámsimulva és nyakamra egy apró, de annál édesebb csókot nyomott. Kezére simítottam, lehunytam szemeimet és élveztem a pillanatot. Kétoldalt megfogta derekam, finom megfordított. Mosolyogva hanytam magam, majd mikor szemeibe pillantottam még nagyobb lett mosolyom. Arcomra simította kezét, közelebb hajolt, homlokát enyémnek döntötte. Számra egy pici puszit nyomott, majd csak alsó ajkamra. Lazán kulcsoltam össze kezeimet dereka körül, míg ő fél kézzel hátamat tartotta. Lehunytam ismét szemeimet, hagytam, hogy megcsókoljon, hogy magával ragadjon az ő világába.

***

Reggel a friss levegőre kelltem. Mélyet szippantottam belőle, majd a takarót egészen orromig felhúztam. Hunyorítva tanulmányoztam a kék eget, majd megdörzsöltem szemeimet és átfordultam a másik oldalamra. Fejem Justin kezén feküdt még mindig, gondolom szegénynek már biztos elzsibbadthatott. Az ágy közepén feküdtünk egy párnán, még tegnap este ledobtuk a másikat és ezt középre raktuk. Békésen álmodott mellettem, jobb keze arca alatt, jobb lába a takaró felett volt félig behajlítva.

Nyugodt volt minden, az egész szobában csend uralkodott. Sehol egy fotós, aki megszakíthatná ezt a pillanatott. Justinnak sem kell magabiztosan kiállnia eléjük és minden egyes kérdést megválaszolnia. Becsuktam szemeimet, átöleltem derekát, mire váratlanul átdobta karját felettem és magához vont. Elmosolyodtam, egy pillanatra kinyitottam szemeimet, majd pihentetés céljából visszacsuktam. Éreztem, ahogy másik keze is felemelkedik és éppenhogy csak, de hátamat simogatja vele. Nem tudtam csukva tartani szemeimet, akármennyire is akartam csak körülötte forogtak a gondolataim. Feljebb toltam fejem, így egy vonalba került az övével és meglepődve láttam, hogy nyitva vannak a szemei. Aprókat pislogott, ajkain egy álmos mosoly futott át. Bal kezét, amin fejem van és amivel hátamat simogatta, most fülemnél birizgálta hajszálaimat és közben arcvonalamat(?) simogatta.

- Felébresztettelek? -motyogtam kíváncsian és kárpótlás céljából hátán húzogattam ujjaimat. Megrázta a fejét, közelebb hajolt, egy 'jóreggelt' csókot kaptam tőle, majd orrom hegyét puszilta meg. Elmosolyodtam, olyan régen kaptam oda puszit.. Nem hajolt vissza, homlokát enyémnek döntötte, újra csókban kötöttünk ki, de ez hosszabb volt. Arcomra került keze, hüvelykujjával arcomat simogatta, miközben hátamra fektetett. Lazán lábaim közé fektette övét, ezáltal félig rám mászott. Elválltunk egymástól, ajkain végigfutatta nyelvén és megcirógatta bőröm.